Svert Kupa – Dell Vitorlásverseny 2019 – Vitorlásverseny idén is Zamárdiban

Időpont
2019/08/10 - 2019/08/11
Egész napos

Helyszín
Bácskai utca kikötő, Zamárdi

A Svert Kupa hagyománnyal rendelkezik Zamárdi város és a Balaton életében, hiszen az első ilyen nevű vitorlásversenyt 1929-ben rendezték meg itt nagy sikerrel. A hagyomány 2015-ben sikeresen újjáéledt. 2015-ben 67 hajó indult a Svert Kupáért 2016-ban már 122 nevező hajóval, azaz a második alkalomra a létszámunk majdnem megkétszereződött. 2017-ben pedig a viharos szeles hétvége ellenére 184 nevezés érkezett és végül erős, de vitorlázható szélben a verseny is elrajtolt. 2018-ban, mint a IV. Svert Kupa Zamárdi – DELL túraverseny, mint a II. Svert Kupa – NaturZitrone pályaverseny, mint az I. Svert Kupa – Ifjúsági verseny sikeresen lezajlott és a önálló felnőtt versenyek egyenként a nevezési szám tekintetében újabb rekordot is döntöttek. A Svert Kupa- MVSZ Jolle25 ranglistaverseny, amely a DELL túraverseny berkein belül került megrendezésre szintén rég látott magas nevezési és részvételi számmal rajtolt el. 2019-ben a terveink szerint Svert Kupa augusztus 10-11 –i hétvégén kerül megrendezésre, de erről részletek később. A versenyekről és a versenyek eredményeiről a Hírek menűpontban olvashattok részletesebben (svertkupa.hu).   A több száz nevező hajó legénységének, azaz a versenyzőknek köszönjük a részvételt! Idén veletek, ugyanitt!

A 2018 évi Svert Kupa- DELL túraverseny fődíja volt: a prémium DELL XPS13 ultrabook (egytestű) volt míg a katamarán szekció a DELL Inspiron 7577 gamer gépért küzdhetett meg. A NaturZitrone pályaversenyek résztvevői a Heineken tárgynyereményeit kapták. A népszerűbb hajóosztályok és különdíj győztesek pedig további támogatónk nyereményeinek örülhetnek az ünnepélyes díjátadón. Az ifjúsági túraversenyek abszolút győztesei fődíjai egy és kéttestű különértékelésben a DELL Alienware vezeték nélküli gamer headsetje és a DELL Alienware legújabb gamer egere volt. Köszönet támogatóinknak, a DELL EMC Magyarországnak, a Heineken Hungária Zrt-nekCHS Hungária Kft-nek, a Wellis Magyarországnak, a T-Systemsnek, a WellensteynnekAndreas STIHL Kft-nek, a Zimek Pálinka ManufaktúránakPécsinger Borászatnak, a Totel Szerviz Kft-nekVízvonal Hajósboltnak, és nagy köszönet Zamárdi város Önkormányzatának illetve köszönet a Magyar Vitorlás Szövetségnek a szakmai és eszköz segítségért.

A verseny célja: a balatoni sekély vízben is alkalmas uszonyos vitorlás hajózás, mint sport népszerűsítése ezáltal az egészséges életmódra ösztönzés. Egyben az 1929-ben első alkalommal megrendezett Svert Kupa sikeres újjáélesztését követően, annak hagyományőrző folytatása a Zamárdi menti vizeken. Az 1929-es indulással a Svert Kupa a Balaton legrégebbi – ma is aktív – vitorlásversenye. RÉSZTVEHETNEK: Összevont (svertes, kielsvertes hajók), illetve – külön értékelésben – többtestű, katamarán (maximum 30 nm alapvitorlafelülettel) rendelkező hajók. A versenyen olyan hajók vehetnek részt, amelyek 50 centiméteres merüléssel is hajózni, vitorlázni képesek (felhúzott svert, vagy kielsvert). Az abszolút befutókon kívül külön népszerűbb hajóosztályonkénti értékelés és különdíjazások vannak minden évben.

Verseny szervezői telefon +36 70 552 1832 e-mail: svertkupa@gmail.com

Forrás: svertkupa.hu , zamardi.hu

Mást is érdekelhet? Oszd meg velük!
Hasonló jóságok: